Kevés szektort hagy érintetlenül a mesterséges intelligencia. A híres amerikai üzletember szerint az elkövetkező időszak nagy kérdése, hogy mely területeken lesz szükség elsősorban az emberi szellemi tevékenységre.
A mesterséges intelligencia mára már szinte megkerülhetetlen a mindennapjainkban. Bill Gates is egyetért ezzel, sőt a Microsoft alapítója szerint az AI a következő években alapjaiban alakíthatja át a munkaerőpiacot – bár egyes szakm...
A bizonytalan gazdasági helyzetben sok munkavállaló nem vált könnyen munkahelyet, inkább azt igyekszik bizonyítani, hogy az ő munkájára feltétlenül szükség van. Arra azonban vigyázni kell, hogy nehogy visszaüssön a túlzott bizonygatás.
A csendes felmondás (quiet quitting) kora lejárt: a munkaerőpiaci bizonytalanság és a leépítésektől való félelem elhozta a „loud working”, vagyis a hangos munkavégzés éráját. Ma már nem elég csendben, jól végezn...
Egy felmérés rámutat arra, hogy akár munkajogi következménye is lehet a munkahelyeken zajló szóbeszédeknek. A sértegetés, személyeskedés komoly következményekkel is járhat.
Egy német piackutató intézet közvélemény-kutatást szerint az eredmények azt mutatják, hogy a munkahelyi pletykálkodás sokak számára a mindennapi élet részévé vált. A megkérdezettek 53 százaléka vallotta be, hogy legalább havonta egyszer beszél negatívan valamelyik munkatárs...
Nem haladnak a megegyezés felé a munkaadók és a munkavállalók képviselői a bértárgyalásokon. Egyelőre fontos adatokra várnak a jövő évi költségvetésről és talán ennek birtokában gyorsabban halad a tárgyalás.
A jövő évi bérekről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) egyeztetettek. Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP elnöke az ülést követően az MTI-nek hangsúlyozta, a munkaadók javaslata továbbra is bruttó 4 százalékos jöv...
Óriási befektetéseket tervez a mesterséges intelligencia területén a nagy informatikai cég. Ebből fakadóan munkatársainak legalább egynegyedét tervezi elküldeni.
A Microsoft mintegy 60 ezer munkavállalójának kínál végkielégítési csomagot, hogy visszafogja költségeit, és finanszírozni tudja a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházásait, írja a Reuters. A lépés a cég globális dolgozói állományának több mint negyedét érintheti. ...
Az oldal a hatékonyabb működés érdekében sütiket(cookie) használ. További információkért olvassa el a süti tájékoztatót!
Sütik beállítása
Sütik beállítása
Elengedhetetlen
Funkcionális
Statisztika
Marketing
Szükséges sütik (Mindig aktív)
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal biztonságos működéséhez, a közösségi (Facebook, Google, Apple, Huawei) és normál bejelentkezéshez, valamint a biztonsági funkciókhoz. A bejelentkezési funkciók használatához ezen sütik elfogadása kötelező.
cs_uuid, fbm_, g_auth, apple_id: Külső bejelentkezéshez és biztonsághoz szükséges technikai azonosítók
c_uuid: Belső statisztikai azonosító (hirdetés megtekintések mérése)
c_ver: Süti verziókövetés a frissítésekhez (Lejárat: 30 nap)
KÖTELEZŐ
Kényelmi beállítások
Ezek a sütik jegyzik meg az Ön választásait a felületen. Ilyen például a mobilalkalmazás-ajánló végleges elrejtése vagy a korábban bezárt információs sávok megjegyzése.
Analitikai statisztikák
Segítenek megérteni, hogyan használják látogatóink az oldalt. Ezek az adatok teljesen névtelenek és statisztikai célokat szolgálnak.
Google Analytics (_ga, _gid): Látogatószám és oldallátogatások mérése.
Marketing és hirdetés
Segítségükkel releváns hirdetéseket jeleníthetünk meg Önnek a Google és Facebook hálózatában, illetve mérni tudjuk reklámkampányaink hatékonyságát.
Ide tartoznak a Google AdSense (__gads) és a Facebook Pixel (_fbp) megoldásai.